Make your own free website on Tripod.com

2000.11.05. vasárnap Santiago de Chile
  Az utolsó hétvégén bementünk még dolgozni egy kicsit - aztán ebbõl az lett, hogy én dolgoztam (G), Anna meg netelt...
  ... ami nem is volt olyan nagy baj. Utazási irodák ajánlatait nézegette. Kiderült belõlük, hogy - azzal szemben, amit az Amadeuson írtak - mégiscsak kell magyar állampolgárként perui vízum.
Nagyszerû!!!

2000.11.06. hétfõ
   Felhívtam a magyar nagykövetséget, ahol - nem éppen a legszimpatikusabb hangnemben - azt tanácsolták, forduljunk a peruihoz, de ne nagyon reménykedjünk, mert az ügyintézés általában pár nap.
  A peruiak kedvesek voltak, teljesen természetes volt nekik, hogy holnapra készen lesz a vízum. Még tájékoztató információkat is adtak - Macchu Pichu, térképek stb.

2000.11.07. kedd
  Reggel elmentünk a vízumokért, majd utána a repülõjegyekért az Aero Continentéhez.
  Itt kellemetlen meglepetés várt: a jegyeket tegnap törölték, mert lejárt a 10 napos fizetési határidõ (a fene sem tudta, hogy van ilyen...). Ez azért volt meglepõ, mert reggel Michael felhívta õket és azt mondták, mehetünk fizetni.
  Felettéb letörtek voltunk. Már minden rendben levõnek ûunik, amikor beüt a crach, fõleg ilyen buta dolog miatt. Megpróbáltunk más megoldást keresni - konkurrens társaságok, stb. Az eredmény lehangoló volt, minden más társaság sokkal drágább.
  Ismét Michael vette kezébe a dolgot, pár óra telefonálás és az illetékesek gyõzködése után megszületett az eredmény: mégis mehetünk. "Next time you should pay in time, IDIOT!"

2000.11.08. szerda, Santiago => Lima

"Ez már Lima?" - A sivatag nem látszik...

  Ma indultunk Santiagoból, sikeresen meg is érkeztünk Limába. Útközben volt egy kis affér, a repülõ leszált az Atacana sivatagban (a Carlos Ciriani repülõteren, Tacna nevezetû helyen) utasokat felvenni. Sajnos a légitársaság elfelejtett bennünket tájékoztatni, ezért úgy gondoltuk, hogy már Limában vagyunk, és kiszálltunk. Kicsit furcsa volt, hogy mindenfelé csak a homok látszott, és a repülõtér is nagyon kicsinek tûnt, de ez bennünket nem igazán zavart. Még szerencse, hogy a vámnál megkérdezték, ugyan nem Limába megyünk-e. Gondolom gyanús volt az utaslista alapján.

A szoba (+Annácska)

  A limai reptéren nagyon gyorsan sikerült szállást találni, kb 5 perc alatt. Van egy információs pult, ami arra hivatott, hogy segítsen, és nagyon jól tölti be a feladatát. Fejenként 6 dollárért egy busz elvitt minket a szallodához, ami kb. 45 percre van a repülotértol (a taxi 20-25 $-ba kerul). 30 dollárért vettünk ki szobát az El Dorado Del Mar hotelben. Ez igen olcsónak számít, de meglepo módon színvonalas hotel.
  Szimpatikus ez az ország! Este még elmentünk egy kicsit sétálni, hogy ismerkedjünk a város hangulatával. Megkóstoltuk az Inka Kola diétás változatát, amit itt sok helyen reklámoznak ("La bebida del Perú"). Az ize, mint a Donald rágóé ! Gábornak nem ízlett igazán, ezért odaadta pár kisgyereknek. (Mondjuk úgy, hogy kitépték a kezembõl...) Szép kis parkok vannak, szebbnél szebb virágokkal.

2000.11.09. csütörtök, Lima => Cuzco

Óóóó, egy rendõrnõ az álmom...

  Ma sikeresen kikalkuláltunk, hogy itt 2 órával van kevesebb, mint Chilében. Kisebb vita alakult ki, hogy melyik féltekén is vagyunk... (G: szerencsére voltak objektív bizonyítékok, szóval sikerült meggyõznöm...)
  Mint kiderült, a taxi "kissé" olcsóbb, mint azt a reptéren mondják, S/ 20 (húsz Sol, a helyi fizetoeszköz) a viteldíj a szállótól a reptérig. Perunak igencsak rendõrállam kinézete van, az utcán kb 50 méterenként áll rendõr, rengeteg a motoros, és sok a nõ. A keresztezodésekben a lámpák nem mûködnek, helyettük bódé van lerakva és egy közeg irányít.
  A Limai reptérrõl 1 és 1/4 óra alatt repültünk át Cuzcoba. Már a reptérrõl kijövet "letámadtak" bennünket, rögtön találtunk elfogadható szállást 20 $ / nap-ért (persze voltak kisebb afférok). Lecuccoltunk (3 perc...), majd felfedezõútra indultunk.

Plaza San Fransisco

   Ezen a ponton már rengeteg térképünk volt Cuzcoról (meg a többi megnézendõkrõl). Elsõ utunk a fõtérre (Plaza de Armas) vezetett volna, de nem egészen ott sikerült kikötnünk - Plaza San Fransisco.
  Szép kis város Cuzco, 3350 méter magasan fekszik a tengerszint felett. Minden oldalról hegyek veszik körül. Házai teljesen a régi inka kultúrát idézik, európai szemmel leginkább az "építünk ahogy eszünkbe jut" elvet követik (egy építész lehet, hogy sírógörcsöt kapna...).
  Itt is rengeteg a rendõr, és a turisták is megszállták a várost - de szerencsére azért nem túl sokan. Viszonylag sûrûn látni europid arcokat (azért nem olyan rossz a helyzet, mint pl Korfun). Az épületek földszintjén szinte mindenütt boltok, éttermek kaptak helyet. Az árak alacsonyak, (foleg az éttermekben) de azért nem árt "résen lenni". Rengeteg az internet kávézó, a turistáknak jó lehetõség az otthon maradottakkal való kapcsolattartásra, és élnek is vele (mint mi is...)

Plaza de Armas (+Én és én és jómagam)

  Valahogy elértük a Plaza de Armast, amitol kb 30 méterre valaki hirtelen megszólalt mellettünk:
  - "Hát ez nem igaz!" - mondta az illetõ, aki nem volt más, mint Gáspár, a Közgázról. Meghallotta, hogy magyarul beszélünk. Vadvízi túravezetõnek jött, természetesen világlátással egybekötve.

Gáspár (meg Én is)

Nem semmi fazon, 40 órás repülõút után még járt velünk egyet a városban. Az irodánál, ahol dolgozni fog meg tudjuk szervezni, hogy az inka ösvényen keresztül menjünk fel Machu Picchuba. Úgy néz ki, együtt fogunk menni vele pár helyre - csoportosan jobb is, meg biztonságosabb is.
  Az élet ismét igen furcsa véletlent produkált, Gáspár ugyanis a Duna  mi lakhelyünkkel szemközti partján lakik, a Margit híd budai hídfõjénél. Ráadásul csak 2 órával érkezett elõttünk, 40 órás út után.
  Este 1/2 10-re beszéltük meg, hogy a fõtéren találkozunk.

Fõtér

A fõteret este nagyon szépen kivilágítják, ezért igen hangulatos. Az éttermekbõl finomabbnál finomabb illatok vonzák magukhoz a fárasztó nap után igencsak megéhezett turistákat. Este nagy az élet, rengeteg õslakos telepszik le az utcákon és árulják az otthon készített portékáikat (kötött pulóverek, szobrocskák, faedények), mivel sok  a turista, akik este ugyancsak ellepik az utcákat. 
A napi hõingadozás elég nagy, napközben iszonyúan tûz a nap, viszont este olyan hideg van, hogy kabátot kell felvenni.
Este már nem mentünk sehova, mert Gáspár is és mi is nagyon fáradtak voltunk.

2000. november 10. Sacsayhuaman, Quenqo Képek
Reggel vettünk turistatérképet a környékrõl és az inka ösvényrõl., illetve jegyet, ami 10 napig érvényes és 16 rom, illetve múzeum látogatására jogosít. 

Ezután visszamentünk a szállásra és kijelentkeztünk, mert találtunk jobb szállást.
Végre elindultunk a környéken lévõ romokhoz. A Nap már a délelõtti órákban nagyon melegen sütött, a városból kivezeto út elég meredek és nem is egészen egyértelmû, hogy merre kell menni. Cuzcoról és a környékrol már több térképünk van, de valahogy mindegyik máshogy ábrázolja a tájat.  (G: Leginkább gyermekkori filctollal rajzolt térképeimre emlékeztetnek...)

Sacsayhuaman

Meredek aszfaltút, majd lépcsõ vezet fel az inka idõkben igen jelentos erõdnek számító Sacsayhuamanba. Rendesen kapkodtuk a levegõt, hogy fel tudjunk kúszni valahogy, evvel megkezdtük az elõedzéseket az inka ösvényhez.
Az Inkák tündöklése és bukása címû könyv alapján ez "az erõd egy bonyolult és terjedelmes erõdrendszer központja lehetett. Az erõd központja hatalmas sziklákból emelt, körkörös elrendezésû falakból állt. Fõbb pontjain három bástya emelkedett, melyeket föld alatti folyosók kötöttek össze. A vár sziklába vágott alapon állt és a kondor fészkének felséges biztonságát jelképezte." 
Az ásatások még mindig tartanak, ma is dolgoztak fent emberek. Gyönyörû innen a panoráma, a völgyben fekvõ Cuzco és a környezõ hegyek nagyon szép képet alkotnak. Megdöbbentõek a hatalmas sziklatömbök, melyeket kifaragtak, majd  pontosan egymáshoz illesztettek. A környéken nincsenek ilyen kõtömbök, ezeket valószínûleg máshonnan szállították ide. Iszonyú fáradtságos munka lehetett ezeket a hatalmas tömböket egymásra rakni. Habarcsot, meszet nem használtak, mert nem ismerték, ennek ellenére még ma is szilárdan állnak a falak.

Miután kigyönyörködtük magunkat Sacsayhuaman falai között és rengeteg fotót csináltunk, elindultunk Quenqoba. Nem volt igazán messze, így hamar odaértünk. Nem a turistak által megszokott helyrõl közelítettük meg, hanem egy kis erdõn keresztül, ami nagyon kellemesen árnyékos és hûvös volt. Innen másztunk fel a romokig, amik ugyancsak nagy sziklatömbökbõl állnak. "Quenqo a Munay Senca (Szép halom) nevû dombon helyezkedik el és  temetkezõhely volt már a cuzcoi dinasztia elõtti idõkben.
A sziklás hegyvidék temetkezési szokásai mások voltak, mint a partvidéké. A szentélyben sok természetes üreg van, melyet a nemesség temetõhelyévé alakítottak ki. A barlangokat fejlett mûvészettel hangolták össze a kiegészítõ épületekkel, oszlopcsarnokokkal, fülkékkel. Valószínûleg a régmúlt idõkben totem-templom lehetett.
A sírok közelében, a völgy felett tágas amfiteátrum helyezkedik el. Közepén hatalmas szikla emelkedik, mely valószínûleg jaguár istenséget ábrázol. Az alépítmény összeküttetésben van a föld alatti barlangokkal; ünnepélyes alkalmakkor a múmiák kiszálltak lakhelyükrõl, hogy különleges alkalmakkor az oltár körül vigyék õket. Ez az oltár az áldozati kõ lehetett."

Megfáradva, kimelegedve, de még mindig lelkesen elindultunk Tambomachayba. Egy helyi bácsi útbaigazított minket. Elindultunk még mindig fölfelé, de egyszercsak elfogyott az aszfaltút. A szántóföldeken keresztül elbóklásztunk egy romnak kinézõ sziklakupac felé. Mint kiderült a Nap illetve felesége a Hold templomához jutottunk. Egy helyi kisfiú pár solért cserébe megmutogatta a rom érdekességeit. A sziklákba állatfigurák vannak belevésve. A Hold templom bejáratánál egy kõbe vésett puma örködött. A bejárat másik oldalán 2 kígyó van. A fenti részen a pozitív energiát jelképezõ, lent a negatív energiát jelképezõ kígyóé. Bent a szentélyben 2 mécses ég, és szantálfüstölõ "illatozik". Két ajtó van a szentélyben, melyek lámaformájúra vannak kifaragva.
A templom tetején lévõ sziklákba ugyancsak állatfigurák vannak faragva, kondorkeselyû, láma, kígyó, stb. Illetve itt található az inka és felesége részére kifaragott "trónszék".

Miután ezt is megnéztük folytattuk expedíciónkat Tambomachayba a kisfiú útbaigazítása szerint. Az égetõ napsütés ellenére Gábort egyfolytában rázta a hideg és tiszta libabõr volt. Miután felmértük zsebkendõkészletünk nagyságát (nem volt igazán jelentõs, 3 db), Gábor felszaladt a közeli erdõbe, hogy a természet lágy ölén könnyítsen magán. A sikeres különkaland után ismét felmásztunk egy meredek hegyre, de néhányszor leültünk, amikor már nem bírtuk szusszal. Egyfajta túlélõtúrára hasonlított a dolog, ugyanis turistának és tambo..i romra utaló szikláknak nyoma sem volt ezen a környéken. Csak a helyi pásztor ücsörgött az egyik szikla árnyékában, miközben a juhai és a lámái legelésztek a rekkenõ hõségben. A panoráma csoda szép volt, a hegyek, a felhõk és a táj teljes harmóniában tündökölt, csak a fák beszéltek miközben a szél fújdogált. 

Miután Gábor kijelentette, hogy nem bírja tovább, elege van és menjünk haza, végül visszafordultunk amikor végre kiértünk az aszfaltútra. Ekkor még Tambo..nak nyoma sem volt (du 3 óra), fogalmunk sincs róla , hogy milyen messze lehettünk a célunktól.
Lefele az út már gyorsan ment, kicsivel több, mint 1 óra alatt visszaértünk Cuzcoba, bár addigra már eléggé kifáradt Gábor. Mindketten paprika pirosra égtünk, és éhesek voltunk.

A frissítõ zuhany és a kis pihi után vettünk naptejet és testápolót, hogy avval enyhítsük "égetõ kínjainkat", majd elmentünk vacsizni. A leves elég érdekes volt. Kisebb rák figyelt ki belõle hosszú bajusszal, valamint halikra, sokféle zöldség és krumplik alkották a fõ alapanyagok listáját, érdekes volt és finom is(bár én (A) nem ettem meg se a rákot, se az ikrát). A fõfogás tachos volt, ez egy kelttészta, amit kisütnek, de elõtte rizzsel, illetve fûszeres, hagymás hússal töltenek meg. Desszertnek banánt kaptunk, amire pálmamézet csurgattak. Limonádét ittunk a vacsihoz (remélem nem lesz bajunk a víztõl, azt tanácsolják, hogy turisták ne igyanak belõle...).

2000. november 11.  Pisaq, Tambomachay, Puca Pukara Képek
Reggel nagyon korán felébredtünk, mert itt Cuzcoban hamar kivilágosodik (este viszont hamar besötétedik. Eléggé elszúrták az óraállítást.). Még kicsit pihentünk, majd 9 körül lementünk reggelizni (hajnali 5-tõl délelõtt 10-ig adnak reggelit). Minden reggel valamilyen frissen facsart gyümölcslevet szolgálnak fel, ma jugo papaya-t kaptunk(papaya juice). A piritósra epres, áfonyás lekvárt kentünk és tejszínes kávét ittunk. (Azért még tudtunk volna enni...)

A napi terv az volt, hogy elmegyünk Pisaq-ba, gyorsan megnézzük az ottani romokat, majd visszafelé kiszállunk Tambo..ban és Puka Pukarában. Elsõ látásra nem tûnt túl fárasztó programnak...
Miután a terv megvolt, már csak ki kellett deríteni, hogyan is lehet eljutni Pisaqba. Elmentünk még netelni egyet, hogy elolvassuk a leveleinket, és újabb híreket adjunk magunkról. Itt megint összetalálkoztunk Gáspárral, aki elmesélte, hogy milyen volt az 1 napos rafting túra(nem túl izgalmas, de a végefelé már jó). Holnap indul egy 5 napos expedícióra egy olasz csoporttal.

A hotel recepciósától megkérdeztük az infókat úticélunkról. Miután megtudtuk, el is mentünk oda, ahonnan a helyijáratos "buszok" mennek. Kiírva nem volt semmi, az sem volt teljesen egyértelmû, hogy onnan mennek-e a buszok. Jófejek az itteniek, miközben azt próbáltuk kitotózni, hogy jó helyen vagyunk-e, megállt egy busz, ami Calca-ba ment(ez kellett nekünk is), és a "kalauz" kikiabált nekünk, hogy -Pisaq ? Pisaq ? Mondtuk neki, hogy -Si. Úgyhogy gyorsan felszálltunk, és elindultunk a meredek hegyi útakon felfelé. Megnyugtató volt, hogy rajtunk kívül 2 olasz túrista is jött, nemcsak a helyiek. A busz rugózása fenomenális volt, bátran ajánlható epe- illetve veseköves embereknek. Jobb kúra nem is kell, az út végére garantáltan megoldódnak az ilyen fajta problémák. Ezekkel a kis buszokkal úgy száguldoznak a hegyek között, hogy az ember csak dõl jobbra-balra, és repked mint a hullámvasúton. Itt egyébként úgy mûködik a dolog, hogy az ember szól, hogy hol akar leszállni, és ott megáll a busz. Útközben a hegyek csodaszépek és óriásiak voltak. Szerencsésen megérkeztünk Pisaq-ba, ahol sokan  leszálltak. Mindössze 2 Solba került fejenként.

Persze itt is, mint Peruban másutt is, egybõl letámadtak minket a "hiénák". Jónéhány solért körbe akartak vinni minket a környéken. Úgy rá tudnak akaszkodni a turistákra, hogy alig lehet szabadulni tõlük. Azért rendes volt az egyik, megmutatta az utat a fõtér felé. Keskeny, elég szegényes utcán keresztül jutottunk a fõtérre, ahol nagy piac volt. Itt rengeteg helyi indián árulja a portékáját.
Mi az Archeológiai Parkot szerettük volna megnézni, de nem tudtuk merre van. Végül Gábor megkérdezte 2 turistától (nagyon kedves amerikaiak voltak, akik itt szálltak meg Pisaqban), útbaigazítottak minket egy óriási hegy felé, és elmondták, hogy kb. 2 órát kell felfelé mászni a romokig. Erre egyikönk sem számított, de elindultunk felfelé. Volt vízünk, 1 db zsömlénk és 1 db paradicsomunk. A Nap, akárcsak tegnap iszonyúan tûzött, de már volt naptejünk. A hegy szokás szerint nagyon nagy volt, borzasztó meredek és persze csodaszép.
A hegyoldalt teraszosra építették ki.  Fantasztikus, hogy ilyen magasságokban képesek voltak ilyen nehéz munkát megcsinálni. A 2 terasz közötti függõleges részt kövekbõl rakták ki, hogy az esõ ne mossa  el.  Az inkák rá voltak kényszerítve, hogy így mûveljék meg a földet, mivel a mezõgazdasági termelésre alkalmas területek aránya igen kicsi volt. A növekvõ lakosság élelmiszerszükséglete viszont arra kényszerí-tette a õket, hogy kimozduljanak a völgyekbõl.
A teraszos földmûveléshez kapcsolódott, hogy a vízellátást szabályozzák. Bonyolult öntözõrendszereket, vízvezetékeket, gátakat építettek ki, hogy a rendszeres öntözést megoldják.
A turista útvonalon haladtunk, melybõl több is van. Nekünk elég meredeket sikerült választani, sok nagy lépcsõvel. Nagyon meleg volt, emiatt illetve a ritka levegõ miatt gyakran meg kellett állnunk. Elég kemény túra lett a lazának tervezett kirándulásból. Ahogy egyre magasabbra másztunk, egyre gyönyörûbb tájkép tárult a szemünk elé. Itt minden óriás nagyságú, a hegyek, a távolságok, a szántóföldek (elég nehéz leírni azt az élményt, amiben részünk volt, úgyhogy a fotók sokkal beszédesebbek lesznek). Lefényképeztünk egy helyi indián nénit is, aki a hegytetõn ül (és Colát, ásványvizet árul). Nagyon kis kedves volt.

Végül többszöri pihenés után felértünk a nagy hegy csúcsára, ahol a romok egy része található. Nagyon jó érzés volt.
Onnan láttuk, hogy alattunk is, és tõlünk nem messze is van még bõven látnivaló. Még egy kis "séta" után eljutottunk a tényleges célhoz. Pisacban is vár állott az inka idõkben, mely szintén egy védelmi rendszer részét alkotta. A nagykiterjedésû mezõgazdasági vidéket védelmezte, melyen koka-, gyapot- és zöldség-termelés folyt. A fellegváron belül található Intihuatana inka csillagvizsgálójának romja.

Miután kipihentük magunkat, elindultunk lefelé. Így az út már sokkal könyebb volt, igaz jóval lankásabb utat választottunk. A busszal elmentünk Tambomachay-ba és a vele szemben fekvõ Puka Pukarába.

Tambo... inka fürdõ volt. A vizet a közeli teraszokon keresztül vezették ide csatornarendszeren keresztül.
Ma kiderült, hogy tegnap nagyon közel jártunk már Tambo...-hoz, kb fél km-re voltunk csak.
Puka Pukara a kormányzó lakhelyéül szolgáló erõd volt.
Kellemesen elfáradva elindultunk visszafelé Cuzcoba. Még több, mint 1 órás út várt ránk, ezalatt besötétedett. Szerencsésen leértünk a városba, ahol egybõl ittunk egy-egy frissen facsart narancslét, meg egy ananászlét. Újból erõre kaptunk és gyorsan hazamentünk, mert már nagyon éhesek voltunk.
Elmentünk egy közeli kisvendéglõbe és jól bepizzasztunk.
A holnapi nap a pihenésé és a cuzcoi városnézésé.

2000. november 12. vasárnap, Cuzco

  A mai napra pihenést és az inka ösvényre való felkészülést terveztük. Kicsit sétáltunk a városban, megegyeztünk az irodával (Eric Adventures), megvettük a szükséges felszerelést. Szerettük volna megnézni a múzeumokat, de csak egyet találtunk nyitva. Ott viszont szép múmiákat láttunk. :)

 

  Ennyi volt az elsõ rész, most 4 napos túrára indulunk az inka ösvényen Machu Picchuba, ahonnan valószinûleg nem tudunk majd jelentkezni. Elõreláthatólag legközelebb pénteken vagy szombaton adunk hírt magunkról (hacsak Machu Picchu-n nincs internet kávézó... :) ).



  Sajnos még nem tudtuk rávenni magunkat, hogy megírjuk a többi nap történetét, de azért a képeket felrakom.

2000. november 13. hétfõ, Inca Trail
2000. november 14. kedd, Inca Trail
2000. november 15. szerda, Inca Trail
2000. november 16. csütörtök, Inca Trail, Machu Picchu, Aqua Callientes
2000. november 17. péntek, Cusco
2000. november 18. szombat, Cusco => Lima
2000. november 19. vasárnap, Lima => Santiago de Chile